Budavári Palotakoncert: Elemi szenvedélyek (2/2)

22.10. 20:00
Duna World
55 minut

Magyar A Budai Vár Oroszlános udvarában ezúttal többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Johann Strauss és Giuseppe Verdi, valamint Gaetano Donizetti legszebb melódiái csendülnek fel az Elemi szenvedélyek című grandiózus műsorban. Az idei gála különlegességeként, egyszerre elevenednek meg a színpadon a magyar operett tradicionális és modern elemei, a folklór és a klasszikus zene. Ezúttal olyan kiváló szólisták előadásában élvezhetjük a műsort ebben a gyönyörű környezetben, mint FISCHL Mónika, BORDÁS Barbara, OSZVALD Marika, SZENDY Szilvi, DANCS Annamari, BONCSÉR Gergely, VADÁSZ Zsolt, Ninh Duc Hoang LONG, PELLER Károly, LAKI Péter, valamint a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny különdíjasai: Faragó Alexandra és Dénes Viktor. A tökéletes hangzásról a Budapesti Operettszínház Zenekara gondoskodik, a színház főzeneigazgatója, Pfeiffer Gyula vezényletével. Közreműködik az Operettszínház balettkara, mely idén először kiegészül Fitos Dezső Társulatának kiváló táncosaival, így ötvözve a hagyományos néptánc elemeit a klasszikus operett tradíciójával. A produkciót magas színvonalú színpad-, hang-, fény-, és pirotechnika teszi még felejthetetlenebbé. Rendezte: Lukin Ágnes Kamera: Reich László;, Almási Zsolt, Czompó József, Kiss Márton, Koncsik Dániel Martin, Németi Márk, Papp Ferenc, Rásonyi-Kovács Péter, Szabó Gáspár, Szitányi Erika Stereo, 16:9, HD

Więcej informacji

O audycji

węgierski