Akusztik - Pá 22.05. 00:25
Youli. Horányi Juli pályája során eddig 3 alkalommal énekelt a mára tradicionálissá és a magyar zenei élet jelentős koncerteseményévé vált, kultikus Petőfi Akusztik sorozatban. Először a Mius formációval még a régi Bródy Sándor utcai 8-as stúdióban, ezután ugyanezen a helyszínen egyszer már YOULI-ként, saját zenekarával és egy alkalommal vendégként Katona Zsobori Éva ÍV koncertjén, vendégművészként. Azonban a megújult Akusztik színpadán most énekel először, ezért is különleges a koncert. Emellett YOULI egyfajta összefoglalásképpen a 10 éve tartó zenei pályájának, eddigi saját szerzeményein keresztül, a múltból egészen a jelenig megérkezve, sorra veszi meghatározó dalait, egyben élete meghatározó pillanatait. Meglepetés vendégével is különleges történetük van, és egy saját, közös dalt is elő fognak adni, valamint a feldolgozás szám is egy merőben új formát kap YOULI előadásában. Az Akusztikra összehívott zenekar, nem más, mint A Dal 2021 műsorban szereplő csapat, akik egytől-egyig kiváló zenészek.
Více informacíEpizody
Akusztik - Všechna vysílání
Akusztik - Út 28.07. 00:25
Akusztik - Út 28.07. 00:25
OrganStation. Magyarország (2026). Az OrganStation a frissen megjelenő Struttin’ Down the Avenue lemezével érkezik az Akusztikba. Saját szerzeményekből álló műsorukban a Hammond orgona karakteres, vintage hangzása találkozik a gitár és a dob játékával. A jazz, a soul és a groove elemei organikusan épülnek egymásra, teret adva a spontán improvizációnak és az élő zenei párbeszédnek.
Akusztik - Po 27.07. 04:00
Akusztik - Po 27.07. 04:00
Snétberger Ferenc. Magyarország (2022). Snétberger Ferencet a kritikusok és a közönség világszerte a kortárs gitár egyik félreismerhetetlen hangjaként tartja számon. A klasszikus és jazz zenében kifejlesztette egyedi stílusvilágát, amelyet a natív roma dallamok, flamenco gitár technikák, samba ritmusok és természetesen J.S. Bach inspirálnak, mintegy hidat építve a ma és a tegnap között. Az Akusztikban trió formációban lépett fel, Szajkó Adrián és Toni Snétberger oldalán. A trió évekkel ezelőtt alakult meg a Snétberger Zenei Tehetség Központban, azóta számos hazai és külföldi fellépésen vettek részt.
Akusztik - Pá 24.07. 23:30
Akusztik - Pá 24.07. 23:30
OrganStation. Magyarország (2026). Az OrganStation a frissen megjelenő Struttin’ Down the Avenue lemezével érkezik az Akusztikba. Saját szerzeményekből álló műsorukban a Hammond orgona karakteres, vintage hangzása találkozik a gitár és a dob játékával. A jazz, a soul és a groove elemei organikusan épülnek egymásra, teret adva a spontán improvizációnak és az élő zenei párbeszédnek.
Akusztik - Pá 24.07. 00:25
Akusztik - Pá 24.07. 00:25
The Bits - Beatles emlékzenekar. Magyarország (2022). A Beatles-t mindenki ismeri és szereti. A The Bits 2013-as megalakulása óta világszinten jegyzett zenekar lett, amely klasszikus, 4 tagú felállásban állítja színpadra a Beatles teljes életművét. A fiúk immár háromszor jártak a liverpooli Beatle Week-en, a világ leghíresebb Beatles fesztiválján, ahol legutóbb az angol szervezők "kategóriája legjobb előadója" címmel tüntették ki őket. Mindenki ismeri a Beatles leghíresebb felvételeit sőt, a legnagyobb rajongók néhány taktusból ki is találják, hogy a felvételeken mi szól. Ezúttal rendhagyó hangszerelésben csendülnek fel a legismertebb Beatles dalok és olyan számok is elhangzanak, amit a Beatles, de még a The Bits sem játszott el unplugged műsora során. A képernyők előtt, rádiók mellett nem kötelező ülni, a bulizás nincs megtiltva.
Akusztik - Čt 23.07. 00:25
Akusztik - Čt 23.07. 00:25
Four Bones Quartet feat. Szirtes Edina Mókus. Magyarország (2022). Négy harsona és egy-szál-lélekének találkozásából született határtalan egység. Színpadon Szirtes Edina Mókus és a Four Bones Quartet.
Akusztik - St 22.07. 02:20
Akusztik - St 22.07. 02:20
Zola. Magyarország (2026). Ujvári Zoltán Szilveszter, azaz Zola dalszerző, szövegíró, gitáros-énekes és műsorvezető. 2013-tól pedig 10 éven át a New Level Empire szövegíró-énekes frontembere volt. Több mint 15 éve futnak szerzői “Zolakusztika” estjei. Hosszú idő után a saját dalai teljes zenekarral, izgalmas hangszerelésben szólalnak meg.
Akusztik - Út 21.07. 00:25

Akusztik - Po 20.07. 03:55
Bolba Éva Trió. Magyarország (2022). A Bolba Éva Trió “Transcript” című műsorát első alkalommal Esztergomban láthatta és hallhatta a közönség 2021. nyarán. A műsor egyedisége egy folyamat eredménye, mely arra hivatott, hogy közönség elé tárja a három kiváló művész újszerű elgondolását a már ismert sztenderd dallamokról. A műsor tökéletesen átgondolt, újszerű megfogalmazása egy belső utazás, melyet a kiemelkedő tehetségű Cseke Gábor szakértelemmel és kifinomult ízléssel alkotott meg a zenekar számára. A fordulatokban gazdag, kiváló hangszerelések teret engednek a zongora, bőgő és az ének kreatív kibontakozására. A nagyszerű összhangban működő trió biztos alapjául Sárkány Sándor gazdag technikai játéka szolgál, mely nagyban elősegíti az érzelmek teljes skáláját felvonultató Bolba Éva játékát a hangokkal. Ezt a műsort hozták el az Akusztik színpadára, ahol vendégük Vörös Niki, jazzénekes volt.
O pořadu