Ízőrzők (5)
Zalahaláp. Ismeretterjesztő sorozat, Magyarország (2025). Zalahaláp hazánk festői tájainak egyikén, a Tapolcai-medencét koronázó tanúhegyek ölelésében, a Haláp-hegy lábánál fekszik. Itt rögtön kirándulhatunk is egyet a három kilométer hosszú tanösvényen, hogy páratlan panorámában, és az Ébredő Vulkán Szoborpark alkotásaiban gyönyörködhessünk. Szent Józsefről elnevezett, barokk római katolikus, műemlék templomának oltárképét Franz Anton Maulbertsch festette. Témája a „Menekülés Egyiptomba” című seccó. A Bogyay-kastély adott otthont a helyi Értéktárnak, amely páratlanul gazdag. Sok kincset őriz a község múltjából, és egy katonai, történelmi tárlattal is büszkélkedhet. A főként vulkáni eredetű talajnak köszönhetően kiváló borok készülnek a hegyoldal pincéiben. Elsősorban a fehér fajták jellemzőek, az olaszrizling, szürkebarát, ezerjó és zenit. Zalahalápon a Csontváry Általános Iskolában művészeti oktatás is folyik. A kiváló színvonal bizonyítéka, hogy a diákok már számos díjat hoztak iskolájuknak, és alkotásaikból időszakonként kiállítást rendeznek. Zalahaláp hagyományos ételeiből a Nyugdíjas Klub tagjainak vezetésével a következő ételek készültek az Ízőrzők asztalára: halápi lángos lecsóval, gyümölcsleves, sonkás tészta, pisztráng halápi módra és mákos zserbó.
More informationAbout show